„Elképesztő felelőtlenség lenne” – kemény figyelmeztetés érkezett a déli körvasút leállításáról
A Magyar Közlekedési Klub (MKK) követeli, hogy a déli körvasút fejlesztésének esetleges leállítása esetén állítsák helyre az eredeti menetrendhez szükséges pályakapacitást. A szervezet figyelmeztetése szerint az utasok és az áruszállítók nem maradhatnak határozatlan ideig a jelenlegi korlátozások között.
Az MKK Facebook-bejegyzésében bírálta a beruházást és a kivitelező V-Hidat is. Azt írták, már a szerződés 2021-es aláírásakor jelezték aggályaikat a projekt költségeivel és műszaki tartalmával kapcsolatban, ugyanakkor a fejlesztés alapvető célját továbbra is támogatják.
„A körvasút fejlesztése Magyarország egyik legfontosabb feladata, mindamellett, hogy a mutyival és a műszaki részletekkel sok a gond” – fogalmazott a szervezet.
A bejegyzésben a kivitelező V-Hidat is keményen bírálták. Az MKK szerint a vállalat működése és egyes beruházásai súlyos kérdéseket vetnek fel. Példaként a Vecsés–Monor vasúti szakasz felújítását említették: állításuk szerint a MÁV a kivitelező érdekeinek kedvező szakaszt választotta ki, az onnan kikerülő, jó minőségű használt anyagokat pedig a Budapest–Belgrád projektben használták fel. A szervezet szerint ezek mellékvonalak felújítását is szolgálhatták volna.
Az MKK ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kivitelezővel kapcsolatos kifogások nem indokolhatják a vasúti közlekedés tartós ellehetetlenítését.
„Elképesztő felelőtlenségnek tartanánk, ha a kormány mindenféle használható átmeneti állapot létrehozása nélkül állítaná le a projektet határozatlan időre” – írták.
A szervezet szerint a körvasút kiemelt szerepet tölt be az ország vasúti közlekedésében és a Dunán átmenő forgalomban. Bejegyzésük alapján a vonal már közel egy éve korlátozottan működik, ami az utasoknak és az áruszállítóknak is súlyos nehézségeket okoz. Ezt az állapotot további, előre nem meghatározott időre fenntartani szerintük vállalhatatlan lenne.
Ezért azt követelik, hogy a kivitelező esetleges levonulását a közlekedéshez szükséges kapacitás helyreállítása előzze meg.
„A V-Hídnak tehát úgy kell levonulnia, hogy az eredeti menetrendhez szükséges pályakapacitást a vonalon helyreállítja” – hangsúlyozták.
Az MKK szerint ezzel legalább mérsékelni lehetne az utasokat és a fuvarozókat érő károkat, amíg lezajlanak az esetleges jogviták és a kivitelezés új pályáztatása. A szervezet azt kéri, hogy a beruházás sorsáról szóló döntésekben a közlekedési szempontok kapjanak elsőbbséget.
„Értjük a politikai szempontokat, de az ország legfontosabb vasúti tengelyén nem azoknak van elsődleges jelentősége” – zárták a bejegyzést.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felmondják a Déli Körvasút kivitelezésére kötött szerződést, és új közbeszerzési eljárást indítanak. A miniszter szerint a feltárt törvénytelenségek miatt büntetőfeljelentéseket is tesznek, a V-Hídnak pedig el kell hagynia a munkaterületet. Hozzátette, hogy az elmúlt hetekben egyeztetett az Európai Bizottsággal. Megítélése szerint az uniós források jelentős részének megőrzésére akkor van lehetőség, ha lezárják a jelenlegi kivitelezést, és újratendereztetik a beruházást.
A Déli Körvasút beruházás öt nagy elemből áll. A projekt indításakor, 2023-ban az akkori Építési és Közlekedési Minisztérium úgy számolt, hogy a teljes beruházás mintegy 900-1000 milliárd forintba kerülne. Akkor hozzátették, hogy minden eleméhez uniós támogatásra van szükség, vagyis a teljes elképzelés megvalósítása erősen ki van téve az uniós források hozzáférhetőségének. A Tisza-kormány eddigi kommunikációja alapján ez rendelkezésre fog állni.
Jelenleg a kivitelezés második üteme zajlik. A közlekedési és beruházási minisztérium tájékoztatása szerint ennek keretében megvalósul Ferencváros és Kelenföld állomások között a vasúti kapacitásbővítés. Két új vasúti megállóhely is létesül Közvágóhíd és Nádorkert térségében. A beruházás során 7 helyszínen épülnek át vasúti hidak, továbbá a projekt keretében kiépül a szükséges zajvédelem is. A kettő helyett három, illetve négy vágány létrehozása, az új megállók építése ugrásszerűen növeli meg a vasút elővárosi és városi teljesítőképességét.
A szaktárca kiemelte, hogy a második ütem kivitelezésének nettó szerződéses összege 337 904 067 342 forint.
