December 24-e miatt már idén feje tetejére állhat minden: hatalmas vásárlási roham jöhet karácsony előtt
Jelentősen megnőhet a forgalom az üzletekben december 23-án, miután az Országgyűlés munkaszüneti nappá nyilvánította december 24-ét, szenteste napját. A kereskedelmi dolgozóknak az ünnepek előtti utolsó napon a szokásosnál jóval többet kellhet dolgozniuk, egyes áruházak pedig akár a nyitvatartásukat is meghosszabbíthatják. A vásárlók ugyanakkor időben felkészülhetnek a változásra, a kereskedők pedig nem számítanak bevételkiesésre december 24-e ünnepnappá nyilvánítása miatt.
Azzal, hogy december 24-e munkaszüneti nappá vált, véget ér az elmúlt években a kiskereskedelemben a karácsony előtti napon tapasztalt „felemásság”, vagyis az, hogy egyes nagy boltláncok aznap már egyáltalán nem nyitottak ki, míg más üzletek rövidített nyitvatartással működtek. Ennek a helyzetnek is véget vet az Országgyűlés döntése arról, hogy december 24-e már idéntől munkaszüneti napnak számít. Ez végeredményben – a nevesítendő kivételektől eltekintve – egységes boltzárat vont maga után.
A szakszervezet üdvözli a döntést
A december 24-i boltzár miatt jelentősen megnőhet a kiskereskedelmi forgalom a karácsonyt megelőző napokban – közölte Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. A szakszervezeti vezető üdvözölte, hogy az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot, így már az idén munkaszüneti nap lesz december 24.
Karsai Zoltán kiemelte, hogy a vásárlóknak három otthon töltött napra kell előre beszerezniük az élelmiszereket és az ünnepekhez szükséges egyéb termékeket. Emiatt arra számít, hogy a karácsonyt megelőző napokban jelentősen megnő a boltok forgalma.
A legnagyobb terhelés december 23-án várhat a kereskedelmi dolgozókra. A KASZ elnöke úgy véli, hogy az üzletekben és áruházakban a szokottnál jóval több munkára lehet szükség, és az sem kizárt, hogy egyes boltok meghosszabbítják a nyitvatartásukat. A szakszervezeti vezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a dolgozók mindezt annak tudatában vállalhatják, hogy másnap már ők is otthon lehetnek a családjukkal. Részt vehetnek a karácsonyi készülődésben, a fadíszítésben és az ünnepi ebéd előkészítésében, amire korábban sokuknak nem volt lehetőségük.
Nem tartanak bevételkieséstől
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szintén üdvözölte a parlament döntését. A szervezet november 3-i közleményében hangsúlyozta, hogy a vásárlóknak és a kereskedőknek is elegendő idejük maradt felkészülni a december 24-i zárvatartásra. A szövetség arra számít, hogy az ünnepi bevásárlások jelentős részét a vásárlók a korábbi napokra időzítik, ezért a kereskedelem egészében nem várható bevételkiesés. A december 24-én elmaradó vásárlások így várhatóan a megelőző napok forgalmát növelik majd.
Az OKSZ már korábban is támogatta szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását. Ennek kapcsán Balázs Ildikó, a szövetség főtitkára egy szeptemberi interjúban hangsúlyozta, hogy a kereskedők számára az egységes és előre megismerhető szabályozás a legfontosabb. Azt is lényegesnek nevezte, hogy a rendelkezések ne hozzanak indokolatlan versenyelőnybe egyes piaci szereplőket.
A most elfogadott törvény alapján december 24-én a legtöbb üzlet zárva tart majd. A szabályozás ugyanakkor lehetővé teszi többek között a benzinkutak, a virág- és édességüzletek, valamint egyes közlekedési csomópontokon működő boltok nyitvatartását. A vendéglátóhelyek és a szálláshelyek működését sem tiltja az új munkaszüneti nap. A december 23-i nyitvatartásról ugyanakkor az egyes áruházláncok maguk dönthetnek, így egyelőre nem tudni, mely üzletekben hosszabbítják meg a vásárlási időt.
A munkáltatók egy része milliárdos veszteségtől tart
A december 24-i munkaszüneti nap bevezetését ugyanakkor nem minden gazdasági szereplő fogadta fenntartások nélkül. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elsősorban a döntés gazdasági következményei és az előzetes egyeztetések hiánya miatt fogalmazott meg kifogásokat.
Perlusz László, a VOSZ főtitkára arra figyelmeztetett, hogy az új munkaszüneti nap akár 90 milliárd forintos veszteséget is okozhat a magyar gazdaságnak, a közvetlen költségvetési hatást pedig 20–30 milliárd forintra becsülte.
A munkáltatói oldal aggályai elsősorban abból fakadnak, hogy egy újabb munkaszüneti nap miatt egyes ágazatokban kieshet a termelés, másutt pedig a munkaszervezés és a munkaszüneti napi foglalkoztatás jelenthet többletköltséget. A törvény előkészítését korábban Szalai Piroska, az Országgyűlés gazdasági és energetikai bizottságának alelnöke is bírálta. Szeptemberi nyilatkozatában hiányolta a részletes gazdasági hatásszámításokat, különösen a GDP-re és az egyes ágazatok működésére gyakorolt következmények vizsgálatát. Magát a munkaszüneti nap bevezetését ugyanakkor támogatta.
