GVH: tisztességtelenül járt el az Auchan a kuponakcióival
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa közel 69 millió forintos, pontosan 68,9 millió forintos bírságot szabott ki az Auchan áruházláncra, mert a vállalkozás több kuponakciója során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és ezzel megtévesztette a fogyasztókat. Az áruházlánc elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslati jogáról.
Már 2025 nyarán elindult az eljárás
A GVH 2025 júliusában indított versenyfelügyeleti eljárást az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben. Az eljárás alatt a vállalat tulajdonosi háttere és neve megváltozott, a cég neve jelenleg MH Magyarország Kereskedelmi Kft. A hatóság gyanúja szerint az áruházlánc a 2024. április 1. és 2025. február 12. közötti időszakban meghirdetett kuponakciói során elhallgatta azt a jelentős információt, hogy a kuponokat a fogyasztók csak további feltételek teljesítése mellett jogosultak megszerezni, illetve felhasználni.
Országos tévés kampányokban népszerűsítették a kuponokat
Az áruházlánc a kuponakciókkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációját többek között országos televíziós csatornákon keresztül valósította meg. Az eljárás során a GVH feltárta, hogy az Auchan három, egyenként körülbelül egy hónapig tartó kommunikációjában meghirdetett, a vásárlások során felhasználható kuponok esetében elhallgatta a kuponok megszerezhetőségét és felhasználhatóságát érintő jelentős információkat.
Ilyen volt, hogy a kuponok csak meghatározott összegű vásárlás után jártak, a beváltáshoz aktív bizalomkártyára volt szükség, a hiper- és szupermarketekre eltérő szabályok vonatkoztak, valamint az egyes kuponok beváltásának ideje is eltérő volt.
A bírság összegénél enyhítő körülménynek számított az elismerés
A GVH Versenytanácsa mindezek alapján megállapította, hogy az Auchan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amiért 68,9 millió forint bírságot szabott ki a cégre. A bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy az áruházlánc elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslati jogáról, és vállalta, hogy utólagosan fejleszti a megfelelési programját.
A hatóság figyelmeztetése a vállalkozásoknak
A GVH közleményében felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy ha egy cég bármilyen kuponakciót vagy egyéb kedvezményekre jogosító akciót hirdet meg, akkor a kedvezmények megszerezhetőségét és felhasználhatóságát érintő jelentős információkat a reklámmal egyidejűleg, teljeskörűen közölnie kell a fogyasztókkal.
Közben tulajdonost váltott az üzletlánc
Az eljárás által érintett időszak után az Auchan magyarországi tulajdonosi háttere is átalakult. Az Indotek Group az Auchan Retail Internationaltól megvásárolta az Auchan Magyarország Kft. addig még fennmaradó 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanait birtokló társaságnak. Az Indotek Group 2024 végén, az Auchan Magyarország 47 százalékos tulajdonrészének megszerzésével egy időben átvette a társaság irányítását is. A kivásárlást követően az üzletlánc a jelenlegi menedzsment irányításával, Auchan márkanévvel, a márka nemzetközi beszerzési és termékfejlesztési együttműködéseiből profitálva működik tovább.
