A Ryanair vezére elárulta, hogyan érdemes repülőjegyet foglalni

által Mate
A Ryanair vezére elárulta, hogyan érdemes repülőjegyet foglalni

Kitálalt a Ryanair vezére: Michael O’Leary elárulta, hogyan érdemes repülőjegyet foglalni

Bérbefagyasztást és a fedélzeti személyzet csökkentését is mérlegeli a Ryanair. Michael O’Leary szerint jön a gazdaságtörténet legnagyobb jegyáremelése is.

„Az a tanácsom a fogyasztóknak, hogy foglaljanak minél korábban a következő nyárra, mert az árak jelentősen emelkedni fognak” – árulta el Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a Bloomberg TV-nek adott interjújában hétfőn, miután az ír légitársaság közzétette első féléves – azaz az április elejétől szeptember végéig tartó időszakot bemutató – gyorsjelentését.

Michael O’Leary szerint megugranak a repjegyárak

A CNBC adásában O’Leary kijelentette, hogy a fapados repülőjegyek akár 10–20 százalékkal is drágulhatnak jövőre, mivel a fedezetlen (unhedged) kerozinárak megduplázódtak, vagyis hordónként mintegy 130 dollárra ugrottak, amit a légitársaságok kénytelenek lesznek az utasokra áthárítani. A Reuters szerint pedig a történelem legnagyobb jegyáremelését jövendölte.

A költségnövekedés persze nem csupán a turistákat sújtja, átfogó költségcsökkentő programot is indít a Ryanair. Európa legnagyobb diszkont légitársasága arra készül, hogy a következő évben mintegy 2 milliárd euróval magasabb üzemanyagköltséget kell viselnie, ezért a menedzsment szerint minden lehetséges megtakarítási intézkedést megvizsgálnak.

A vállalat beszámolója szerint az üzleti év első hat hónapjában az adózott eredmény éves bázison 2,54 milliárd euróról 15 százalékkal, 2,15 milliárd euróra csökkent, míg a második negyedévben 6 százalékos volt a zsugorodás, 1,6 milliárd euróra. A visszaesésben a növekvő költségek mellett a kereslet gyengülése is közrejátszott. A cég szerint az amerikai–iráni háború és a közel-keleti bizonytalanság miatt az utasok később foglalták le utazásaikat, ami nyomást gyakorolt a jegyárakra.

Az alapvető probléma azonban az, hogy a kerozin ára tartósan magas maradhat. A vállalat emellett már nem számolhat el bevételként a repülőgép-szállítási késedelmek után kapott kompenzációkat sem, ami szintén rontotta az eredményt.

Bérbefagyasztás és a fedélzeti személyzet csökkentése

Neil Sorahan pénzügyi igazgató szerint a menedzsment arra készül, hogy az olajárak legalább a következő tizenkét hónapban magas szinten maradnak. Ennek megfelelően a légitársaság szigorú takarékossági intézkedéseket vezethet be. Vizsgálják a repülőterekkel kötött szerződéseket, mérlegelik a fedélzeti személyzet létszámának csökkentését, valamint a mesterséges intelligencia szélesebb körű alkalmazását az üzleti folyamatokban. A cégvezetés még a bérek befagyasztását sem zárta ki.

A költségnyomás miatt a társaság korábban már visszafogta növekedési terveit. Az idei pénzügyi évre vonatkozó utasforgalmi előrejelzését 216 millióról 214 millió utasra csökkentette, és a téli menetrendet is szűkebbre tervezi, hogy mérsékelje a magas üzemanyagárak hatását.

A részvényeseknek nem kell aggódniuk

Hosszabb távon ugyanakkor a vállalat továbbra is optimista. A cél az, hogy a 2028-as pénzügyi évben már több mint 220 millió utast szállítson. Ebben kulcsszerepet szánnak az új Boeing 737 Max 10 repülőgépek forgalomba állításának, amelyek a nyári szezonban segíthetik a kapacitásbővítést. A nehezebb üzleti környezet ellenére a Ryanair továbbra is jelentős összegeket juttat vissza részvényeseinek. A társaság bejelentette, hogy 2027 februárjában részvényenként 0,273 euró osztalékot fizet, emellett pedig egy új, 800 millió euró értékű részvény-visszavásárlási programot indít.

A Ryanair részvényei 2 százalékkal 23,36 euróra drágultak Dublinban, ám az év eleje óta mintegy 23 százalékot veszítettek értékükből, utóbbi nagyjából megegyezik a rivális Wizz Air teljesítményével. Az ágazat egészét nyomás alatt tartják ugyanis a magas üzemanyagárak: az amerikai légitársaságok közül a Delta Air Lines és az American Airlines is lefelé módosította idei előrejelzéseit.

A Ryanair vezetése szerint a negyedik negyedévre egyelőre minimális a piaci láthatóság, ugyanakkor a harmadik negyedéves foglalások biztatóak. A cég arra számít, hogy a magas megélhetési költségek időszakában az utasok inkább a rövidebb, Európán belüli utak felé fordulnak, ami kedvezhet a diszkont légitársaságok üzleti modelljének. A vállalat azonban addig is kénytelen szigorú költségkontrollal és várhatóan magasabb jegyárakkal alkalmazkodni a megváltozott piaci környezethez.

Ezt is kedvelheted