Rozsdaövezeti beruházások: rejtett költségek és társadalmi ellenállás fékezi Budapest megújulását
Budapest egykori ipari területeinek újjáélesztése komoly akadályokba ütközik: a felmérhetetlen műszaki állapotok, a talajszennyezés és az elavult közművek már a beruházás kezdete előtt elriaszthatják a fejlesztőket. Takács Ákos, a CÉH zRt. alelnöke és fenntarthatósági igazgatója szerint a rozsdamezős területek megújításához elengedhetetlen a hosszú távú tervezés, valamint az állam, az önkormányzatok, a fejlesztők és a lakosság szoros együttműködése. Ennek hiánya nemcsak az egyes projekteket akasztja meg, hanem a város egészének fejlődését is fékezi.
A szakértő rámutatott: egy régi gyártelep esetében nem csupán az épületek állapotát kell felmérni, hanem számolni kell évtizedes vagy akár százéves közművekkel és a talajban maradt ipari szennyezéssel is. Amíg ezeknek a rendezése nem tisztázódik, még egy jelentős állami támogatás sem garantálja, hogy a beruházás megtérül. Ráadásul a megőrzendő épületek felújítása, az energiaellátás korszerűsítése és a közlekedési kapcsolatok kiépítése is tetemes összegeket emészt fel. Takács Ákos szerint az államnak legalább a szennyezés felszámolásának költségeiből részt kellene vállalnia, mivel a szennyeződés jellemzően a korábbi állami vállalatok tevékenységéhez köthető.
A sikeres városrehabilitációra példaként Newcastle belvárosának megújítását említette. Az önkormányzat ott egy leromlott, lakó- és ipari területeket egyaránt érintő városrész rendbetételéhez hívta össze a fejlesztőket, bankokat, állami szereplőket, lakókat és civil szervezeteket. Az érintettek betekinthettek a programba, részt vehettek a döntésekben, és képviselhették érdekeiket. A kezdeményezés olyan sikeres lett, hogy később további tömbök is csatlakozni kívántak. Takács Ákos hangsúlyozta: már az előkészítés szakaszában számolni kell azokkal, akik ellenezhetik a projektet, és akadályozhatják annak megvalósulását.
A Semmelweis Egyetem Science Parkjának fejlesztésénél rendszeres egyeztetéseket folytattak az érintett kerülettel, és a társadalmi egyeztetésen a szomszédos lakók közel kilencven százaléka támogatta a tervet, annak ellenére, hogy a beruházás több éves kellemetlenséggel járt az ott élők számára.
A lakossági ellenállás gyakran hétköznapi félelmekből táplálkozik: egy új lakópark után jelentősen megnőhet a forgalom az addigi utakon, zsúfolttá válhat a tömegközlekedés, és nehezebbé válhat a reggeli elindulás. Ezeket a következményeket előre kell kezelni, vagy fel kell ismerni, hogy egy adott terület nem képes újabb lakótömbök befogadására. A városszéli építkezés sem jelent mindenre megoldást, mivel a távolabb költözők újabb utazási igényt generálnak. Takács Ákos ezért hosszú távú, választási ciklusokon átívelő városfejlesztési terveket sürget. Véleménye szerint Rákosrendező és a Wekerle-program mintát adhat, de Budapest megújulásához több terület összehangolt fejlesztésére lenne szükség, amelynek koncepciója túlmutat a jelenleg 2030-ig érvényes terveken.
