Csökkentek az olajárak, de az orosz dízel nem hoz áttörést
Kedden mérsékelten csökkentek a nemzetközi olajárak, miután az Egyesült Államok ideiglenesen enyhítette az orosz energiahordozókra vonatkozó korlátozásokat. A Brent típusú kőolaj határidős jegyzése 1,48 százalékkal, hordónként 105,05 dollárra, az amerikai West Texas Intermediate ára pedig 1,57 százalékkal, hordónként 92,27 dollárra esett. Az áresést ugyanakkor mérsékelték a szaúdi–húszi konfliktussal kapcsolatos aggodalmak.
Trump megvédte a döntést
Donald Trump amerikai elnök hétfőn megvédte kormányának döntését, amellyel ideiglenesen enyhítette az orosz dízelszállításokra vonatkozó korlátozásokat. A lépést mindkét amerikai nagy párt törvényhozói bírálták, arra figyelmeztetve, hogy az alááshatja az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciókat. Trump a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió több milliárd dollárt költött orosz energiahordozók importjára, és kitartott amellett, hogy az amerikaiak érdekében helyes döntést hozott.
A megállapodás értelmében Oroszország hat hónapon keresztül szállíthatna dízelt az amerikai és a globális piacokra. Moszkva átmeneti licenszt kap, amivel az amerikai szankciók megkerülésével 1,8 millió tonna dízel üzemanyagot szállíthat az amerikai piacra 2027. április 7-ig, ebből 300 ezer tonnát azonnal.
A Goldman Sachs szerint nem enyhül érdemben a nyomás
A Goldman Sachs elemzése szerint az orosz dízelszállítások növekedése várhatóan nem enyhítené érdemben a globális üzemanyagárakra nehezedő nyomást. A bank kiemelte, hogy az orosz olajfinomítók kapacitása napi 3 millió hordóval csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest, ami korlátozza Moszkva lehetőségét a termelés felfuttatására.
A globális dízelpiacok továbbra is jelentős nyomás alatt állnak: az Egyesült Államokban a készletek 14 százalékkal maradnak el az egy évvel korábbi szinttől, Kínában a nyilvántartott készletek 11 százalékkal csökkentek. A hiányt azzal magyarázták, hogy a globális dízeltermelés hét egymást követő hónapban csökkent, ugyanakkor a tengeri úton szállított dízel exportja éves összevetésben napi 1,4 millió hordóval, azaz 20 százalékkal esett vissza.
Oroszország maga is importra szorul
Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző, a posztszovjet térség szakértője szerint a megállapodás éles ellentétben áll az orosz finomítói szektor valós kapacitásaival és a logisztikai realitásokkal. Az ukrán mélységi dróntámadások szisztematikusan célozták az orosz finomítók legnehezebben pótolható elemeit, a katalitikus krakkolókat és az elsődleges desztilláló tornyokat. A nyugati alkatrészek embargója miatt ezek javítása hónapokig tart vagy csak csökkentett kapacitáson lehetséges. Becslések szerint a hosszú hónapok óta tartó ukrán támadások miatt az orosz kapacitások legalább harmada kiesett.
Oroszország így az ukrán támadások miatt a saját üzemanyagexportjának leállítására kényszerült, hogy a hazai mezőgazdaságot és a hadsereg ellátását biztosítani tudja. Valójában a világ egyik legnagyobb kőolaj-exportőre a dízelt, benzint és más kőolajtermékeket tekintve importra szorult, leginkább Belaruszból, Kazahsztánból és különböző ázsiai finomítókról. Moszkva 2026 januárja és szeptembere között csak Belaruszból több mint 1 millió tonna benzint és több mint 675 ezer tonna dízelt importált; az első kilenchavi benzinbehozatal csaknem tizenkétszeresére, a dízelbehozatal ötszörösére nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Politikai gesztus, nem ellátásbiztonsági fordulat
Az elemző szerint a 300 ezer tonna, körülbelül 2,25 millió hordó azonnali dízel szállítását Oroszország valószínűleg teljesíteni fogja, már csak a megállapodás szimbolikája miatt, a további szállítmányokkal azonban komoly gondjai lesznek. A 2,25 millió hordó nagyjából másfél napi amerikai dízelexportnak felel meg, illetve a világ dízelfogyasztásához körülbelül két órával járulna hozzá, ami a globális dízelpiacon minimális tétel, önmagában nem képes érdemi, tartós árcsökkenést elérni az amerikai vagy európai kutakon.
Az ideiglenes mentesség így inkább politikai gesztus és kommunikációs eszköz, semmint ellátásbiztonsági vagy politikai fordulat – áll az elemzésben.
