Különleges pizzával rukkolt elő a magyar étterem – a cég hagyományos ízeire már le is csapott a Spar
A budapesti Neverland Pizzéria bemutatta Őszi Reset nevű időszakos pizzáját, amelyet Bárdossy Gergő pizzaséf alkotott meg. A fogás a pörgős őszi napok ellensúlyozására készült, és CBD-olajjal, valamint egy belga kovászkönyvtárból származó, 150 éves anyakovászból készül.
A pizzéria sajtóeseményén a séf elmondta, hogy a pizzára rukkola-cukini püré, Pecorino Romano, füstölt kápiapaprika-pürébe dolgozott CBD-olaj, friss kékáfonya, savanyított édeskömény, valamint 48 órás eljárással készülő császárhús kerül. A 150 éves kovász etetési és érési ciklusait két, erre kijelölt pék szakember felügyeli. A séf szerint a cél egy olyan étel létrehozása volt, amely a tudatos lelassulás élményét is támogatja.
Bár a szezonális pizza csak helyben kóstolható meg, a cégcsoport más termékei immár széles körben elérhetők. A Neverland Pizzériának és a The Dough LAB Zrt-nek ugyanaz a tulajdonosa, utóbbi vállalat pedig Európa egyik legnagyobb kézműves pizzaműhelyét építette fel Szigetszentmiklóson.
A mintegy 1,5 milliárd forintból felépített kétezer négyzetméteres élelmiszeripari üzem júliusban kezdte meg működését a Pest megyei városban. A The Dough LAB Zrt. tájékoztatása szerint a gyár a kontinens legnagyobb kapacitású kézműves nápolyi pizzagyára, amely induláskor napi 27 ezer, az év végére pedig akár 74 ezer pizza előállítására is képes lehet. Az üzemben elősütött, de fagyasztott pizzákat készítenek.
A koncepció lényege, hogy a prémium pizza elkészítésének komplex folyamatát az éttermi konyhákból a fagyasztott nápolyi pizzák előállításába is beépítsék. Vagyis valamivel az éttermi minőség alatt, de a kiskereskedelmi áruházláncokban eddig megszokott minőség fölötti ételek gyártását tűzték ki célul. Ez a pozicionálás a termékek árszabásán is látszik.
A júliusi indulás után nem sokkal a termék elérhetővé vált a kiskereskedelmi forgalomban is: Madre márkanév alatt bekerült a Spar magyarországi üzleteibe.
