Ukrán gabona: hiába zártuk le a határt, mégsem menekülhetnek meg a magyar gazdák
Ukrajna a nyári időjárási szélsőségek ellenére jelentős kukorica- és napraforgótermést takaríthat be az Európai Bizottság kutatóintézete, a Joint Research Centre friss, ukrajnai terméskilátásokat vizsgáló MARS Global Outlook kiadása szerint. Az ország kukoricatermése 35,1 millió tonna lehet, 7,40 tonnás hektáronkénti átlaghozammal, a napraforgó esetében 2,29 tonnás hozamot és 14 millió tonnás össztermést várnak. Mindkét hozam kissé meghaladja az ötéves átlagot.
A szója kilátásai rosszabbak: 3,68 millió tonnás terméssel számolnak, ami 23 százalékkal marad el az ötéves átlagtól. Ukrajnán belül nagyok a területi különbségek – a nyugati országrészt súlyosabb aszály érte –, az északi és északkeleti térségekben a növényállomány fejlődése kifejezetten kedvező volt. Ez elegendő lehet ahhoz, hogy országos szinten a kukorica- és napraforgóhozam az elmúlt öt év átlagának közelében, illetve kissé fölötte alakuljon.
Gyenge uniós termés, feszes kukoricapiac
Ez merőben más helyzet, mint amely az Európai Unió több nagy termőtérségében kialakult. A hőhullámok és a tartós vízhiány miatt a kutatóintézet már júliusban 6–7 százalékkal csökkentette a kukorica és a napraforgó uniós hozamkilátásait. Az Európai Bizottság szeptember eleji becslése szerint az EU kukoricatermése mindössze 50,1 millió tonna lehet, ami közel húszéves mélypont, és nagyjából ötödével marad el a közelmúlt átlagától. Magyarországot és Romániát különösen keményen sújtotta a szárazság, Magyarország pedig az előrejelzések szerint akár nettó kukoricaimportőrré is válhat.
A behozatali tilalom nem zárja ki az ukrán versenyt
Első pillantásra védi a magyar gazdákat, hogy Magyarország továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali korlátozásokat. Ukrán búza és kukorica nem kerülhet magyar piacra, a tranzitszállításokat azonban engedélyezik. Lengyelország hasonlóképpen tiltja többek között az ukrán búza, kukorica, repce és napraforgó belföldi értékesítését, a tranzit ott is lehetséges.
Ez azonban csak azt akadályozza meg, hogy az ukrán áru közvetlenül ezeken a piacokon maradjon. Ha az ukrán gabona Lengyelországon, Magyarországon, Szlovákián vagy Románián keresztül továbbhalad Nyugat- és Dél-Európa felé, ugyanazokon a piacokon jelenhet meg, ahová a magyar gabonát is értékesítik.
Éppen a magyar külpiacokat találhatja meg az ukrán gabona
Ez Magyarország számára különösen fontos, mert az agrár-külkereskedelem rendkívül erősen kötődik az Európai Unióhoz. Az AKI adatai szerint 2025-ben a teljes magyar agrár-külkereskedelem 86,2 százaléka uniós országokkal zajlott. Az agrárexport öt legfontosabb célpiaca Németország, Olaszország, Románia, Ausztria és Lengyelország volt; ezek együttesen a teljes kivitel több mint felét adták.
A kép 2026 elején sem változott lényegesen. Az első negyedévben Németország maradt a legnagyobb felvevőpiac, majd Olaszország, Románia, Ausztria és Lengyelország következett. A tíz legfontosabb partnerország a magyar agrárexport közel 70 százalékát adta. A gabona ráadásul nem mellékes exportcikk: 2025-ben a gabonafélék adták a magyar agrár-külkereskedelmi aktívum 27 százalékát, így az egyik legfontosabb nettó devizatermelő agrártermékcsoport volt.
Az uniós hiány egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot
Az alacsony uniós termés első látásra kedvező hír lehet a magyar exportőröknek. Ha Európában kevesebb a kukorica és más takarmánygabona, nőhet az importigény, ami elvileg jobb értékesítési lehetőséget és magasabb árakat jelenthetne. Csakhogy éppen ugyanezt a hiányt töltheti ki Ukrajna is.
A prognosztizált 35,1 millió tonnás ukrán kukoricatermés önmagában az egész uniós termés közel 70 százalékának felel meg. Ennek természetesen csak egy része kerül exportra, és az ukrán belső felhasználással, készletekkel, valamint a logisztikai korlátokkal is számolni kell. A nagyságrend mégis jól mutatja, hogy Ukrajna komoly ármeghatározó tényező lehet az európai piacon, különösen akkor, ha a fekete-tengeri útvonalak bizonytalansága miatt az ukrán export nagyobb hányada szárazföldön vagy a Dunán keresztül próbál kijutni.
Magyar szempontból ezért az ősz egyik legfontosabb gabonapiaci kérdése nem egyszerűen az, bejön-e ukrán termény Magyarországra, hanem az, hogy mekkora mennyiség jut el az Európai Unió belső piacára, milyen áron kínálják, és ebből mennyi jelenik meg a magyar gabona hagyományos célországaiban. Az idei gyenge közép-európai termés miatt az ukrán kínálat egyfelől enyhítheti az uniós takarmányhiányt, másfelől fékezheti azt az áremelkedést, amelyre a kisebb terméssel szembesülő magyar gazdák számíthatnának.
