Von der Leyen Ukrajnának adná a Magyarországnak szánt 10,6 milliárd eurót?

által Mate
Von der Leyen Ukrajnának adná a Magyarországnak szánt 10,6 milliárd eurót?

Súlyos vád: Ursula von der Leyen Ukrajnának adja a Magyarországnak szánt 10,6 milliárd euró uniós pénzt?

Magyarország lemond arról a lehetőségről, hogy a SAFE-program keretében rendelkezésére álló uniós hitelkeret teljes összegét igénybe vegye. A programban az Európai Unió összesen 150 milliárd euró értékű, kedvezményes hitelkeretet biztosít a tagállamok védelmi beruházásainak finanszírozására. Magyarország korábban 16 milliárd euróra pályázott, most azonban eldőlt, hogy ennek alig több mint egyharmadát venné csak igénybe.

Thomas Regnier, az Európai Bizottság szóvivője a testület sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok maguk döntenek a hitel összegéről, az elérhető források mértéke nem változott. Brüsszel már megkapta a magyar hatóságoktól a végleges hitelösszegre vonatkozó információt. A felek jelenleg a frissített magyar tervről egyeztetnek, amelyet a Bizottság várakozásai szerint rövid időn belül benyújtanak.

Magyarország mellett több tagállam is úgy döntött, hogy nem használja fel a teljes keretet. Az Európai Bizottság ezért még idén új felhívást tervez közzétenni, amelyben a fennmaradó forrásokra lehet pályázni.

Ruszin-Szendi Romulusz csütörtökön közölte, hogy a kormány mérlegeli azokat a lehetőségeket, amelyek segítik a haderőfejlesztést anélkül, hogy túlzottan megterhelnék az államháztartást. A SAFE-program kapcsán hangsúlyozta, hogy ez egy hitel, így ezeket a forrásokat később vissza kell fizetni. A teljes képhez hozzátartozik, hogy egy rendkívül kedvezményes hitelről van szó, amelynek a kamata 200 bázisponttal alacsonyabb a piaci konstrukciókhoz képest.

Győri Enikő szerint a megmaradó forrásokból Ukrajna részesülhet

Amit rajtunk megspórolnak, odaadják Ukrajnának? – ezt a kérdést tette fel a közösségi oldalán Győri Enikő. Mindez azért merült fel, mert a napokban kiderült: Magyarország lemond egy zsáknyi, neki fenntartott uniós pénzről, a fideszes ellenzéki politikus pedig emlékszik rá, hogy mit ígért erről Ursula von der Leyen.

Győri Enikő szerint az is izgalmas kérdés, hogy mi lesz az igénybe nem vett hitellel. Ursula von der Leyen már korábban bejelentette, hogy a SAFE fel nem használt forrásaiból ukrán vállalatokkal közös védelmi programot indítanak. Így, miután Magyarország 10,6 milliárd euróval csökkenti a saját haderőfejlesztésére szánt pénzt, a megmaradó források egy részéből Ukrajna és az ukrán védelmi ipar részesülhet.

Amikor olyan döntéshelyzet van, ahol ismerni kellene az Európai Unió működését, és nem utolsó sorban a magyar érdekeket, akkor egyre inkább látható a Tisza alkalmatlansága, és ez sokba kerül Magyarországnak – így reagált a kialakult helyzetre Győri Enikő. Felhívta rá a figyelmet, hogy a SAFE-hitel rendkívül kedvező finanszírozással rendelkezik és olyan védelmi és haderőfejlesztési célokat szolgál, amelyekkel Magyarország lényegesen olcsóbban teljesítheti NATO-kötelezettségeit, mint piaci kötvénykibocsátásokkal. A NATO-kiadások jórésze nem kizárólag fegyverbeszerzésre, vagy gyártásra, hanem komoly infrastrukturális beruházásokra, ezen keresztül pedig a hazai gazdaság élénkítésére is vonatkozhatnak.

Meggyőződésem, hogy ez a több mint tízmilliárd eurós összeg, amiről most a Tisza-kormány önként és dalolva lemondott, igencsak hiányozni fog Magyarországról – vetítette előre. Emlékeztetett arra is, hogy az Orbán-kormány a teljes keretre vonatkozóan bemutatta Brüsszelnek a tervét a megadott határidőre, és az abban foglalt 16 milliárd eurós kerettel komolyan növelhette volna az ország biztonságát és infrastruktúráját. Csakhogy az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság egyedül a magyar kormány tervét nem bírálta el tavasszal, nem titkoltan a választások miatt.

Végezetül kitért arra is, hogy a Tisza-kormány a nyilvánosság előtt kemény hangot üt meg Ukrajnával, ugyanakkor eurómilliárdokat enged át neki a háború finanszírozására. Felmerül a kérdés, hogy ez a bármiféle koherenciát nélkülöző külpolitika a hozzá nem értés eredménye, vagy tudatos, „kőprofi” szemfényvesztés a magyar emberek megtévesztésének céljából. Esetleg Brüsszellel közösen találták ki, hogy ilyen kerülő úton, fű alatt szálljon be mégis Magyarország az Ukrajnába irányuló fegyverszállításba – vetette fel. Bármi is legyen az igazság, szerinte a bizonyítvány elégtelen, és a tények is megmásíthatatlanok: a magyaroknak járó eurómilliárdok Ukrajnában kötnek ki.

Ezt is kedvelheted