Magyar Péter elszólta magát: kihelyezett kormányülés jön Erdőbényén
Magyar Péter szombat délután Szolnokon, országjárása harmadik állomásán tartott beszédet, amelyen többek között a Tisza-kormány következő heti programjáról is beszélt. A miniszterelnök szavai szerint jövő héten pénteken Kisvárdán folytatódik az országjárás, majd egy egész hétvégés kihelyezett kormányülés következik Erdőbényén.
„Nem tudom, hogy Seszták Miklós részt tud-e venni ezen az országjáráson a jövő héten. Lesz egy kihelyezett kormányülésünk, egy egész hétvégés Erdőbényén, és előtte meglátogatjuk Kisvárdát is” – jelentette be Magyar Péter. A bejelentés a szolnoki esemény videófelvételén 1 óra 24 percnél hallható. További részleteket nem árult el, így egyelőre nem világos, milyen céllal vonul el a Tisza-kormány Erdőbényére.
A szolnoki beszédben Magyar Péter a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) működéséről is szót ejtett. Elmondta, hogy a Tisza-kormány 37 ügyben tett feljelentést, összesen 2221 milliárd forintnyi közpénz érintésével. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ezek az esetek a bíróság előtt is megállnak majd. Az NVVH működésének tényleges megkezdése szerinte nagyon közel van, 24 órán belül megtörténik.
A miniszterelnök több konkrét ügyet is megemlített, köztük a Volánbusz-botrányt, amely a hírek szerint 11 milliárd forint kenőpénzről szól. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Seszták Miklós nem tudom, hogy mennyire alszik most nyugodtan.” Hétfőn az országgyűlés Seszták Miklós mentelmi jogáról is szavaz.
Magyar Péter a szolnoki eseményen belpolitikai témák mellett gazdasági bejelentést is tett: hivatalosan itt hangzott el először, hogy a Tisza-kormány csak adóemeléssel terjeszti ki újra a kata adózási formát.
