Megnevezték a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal új vezetőjelöltjeit
Három új elnökhelyettes megválasztását javasolja az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága a szeptember elején létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére – jelentette be hétfőn Hantosi István bizottsági elnök.
A testület javaslata alapján dr. Ötvös Károly tölthetné be a közpénzügyi elnökhelyettesi tisztséget, dr. Gellért Károly Árpád lenne a vádemelésért felelős elnökhelyettes, dr. Terhes Tibor Dávidot pedig a fellebbviteli elnökhelyettesi posztra jelölték.
Hantosi István közlése szerint a bizottság a legalkalmasabb, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező és felkészült személyeket választotta ki a felelősségteljes tisztségekre. A bejelentésből ugyanakkor éppen a jelöltek szakmai háttere és kiválasztásuk indoklása maradt ki: a bizottsági elnök nem ismertette, hogy a három jogász korábban milyen tisztségeket töltött be, milyen tapasztalatokkal rendelkezik, illetve milyen szempontok alapján bizonyultak alkalmasnak a vezetői feladatokra.
Az elnökhelyettesek kinevezése a hivatal működése szempontjából is időszerű, mivel a szeptember elején felállított NVVH jelenleg mindössze egy elnökhelyettessel működik, így a három új vezető megválasztásával teljessé válhat a szervezet vezetői állománya. A bizottság döntése egyelőre jelölést jelent, a három elnökhelyettes személyéről az Országgyűlésnek kell határoznia.
A Mi Hazánk nem vesz részt a további kiválasztásban
Toroczkai László korábban bejelentette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kiszáll az NVVH újabb elnökhelyetteseinek kiválasztásából, mert szerintük a folyamat már az elejétől politikai döntésekről szólt. A Mi Hazánk elnöke szerint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal így nem független, szakmai alapon működő korrupcióellenes testület, hanem politikai irányítás alatt áll.
A politikus rámutatott: a hivatal vezetőjének kiválasztása során már világossá vált, hogy a pályázók szakmai felkészültsége nem számít, és a döntések mögött politikai szempontok állnak.
„Miután Unger Anna Rózát – Magyar Péter újabb ígéretét megszegve – mégis füstös szobákban, botrányos körülmények között választotta ki a miniszterelnök és Ruff »Richelieu bíboros« Bálint, a Mi Hazánk nem látja értelmét annak, hogy a továbbiakban részt vegyen a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) újabb elnökhelyetteseinek kiválasztási folyamatában” – írta Toroczkai László.
