Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája
Nagy István volt agrárminiszter szerint egyre nagyobb a különbség a Tisza Párt választási ígéretei és a kormány vidékpolitikájának gyakorlata között. A politikus úgy látja, több, az elmúlt hónapokban elhangzott kormányzati kijelentés és intézkedés is arra utal, hogy a kistelepülések támogatása háttérbe szorulhat.
A volt tárcavezető Facebook-bejegyzésében emlékeztetett: Magyar Péter és pártja a kampányban nemcsak a Magyar Falu Program folytatását ígérte, hanem annak kibővítéséről is beszélt. Emellett meghirdették a Szent István Programot is, amelynek keretében tíz falvanként további egymilliárd forintnyi támogatás jutott volna a vidéki településeknek. Nagy István szerint azonban a kormányra kerülés óta több olyan jelzés érkezett, amely éppen ellenkező irányba mutat.
Nagy István Bart István kijelentését tartja az egyik intő jelnek
A volt agrárminiszter elsőként Bart István helyettes államtitkár korábbi megszólalását emelte ki. Bart a falvak fenntarthatóságáról szólva azt vetette fel, hogy gazdasági és infrastrukturális szempontból hatékonyabb lehet a fejlesztési forrásokat a városokra, illetve a fenntarthatóbb városi infrastruktúrára összpontosítani, mint folyamatosan finanszírozni a ritkábban lakott kistelepülések infrastruktúráját. Nagy István ezt a megközelítést a falvakban élők számára aggasztónak nevezte.
A volt miniszter szerint a képbe illeszkedik Radnai Márk, a Tisza Párt alelnökének és országgyűlési képviselőjének álláspontja is. Radnai egy korábbi bejegyzésében arról írt, hogy nem azért indult az országgyűlési választáson, hogy hónapokon át polgármester-látogatási körutakat szervezzen. Úgy fogalmazott: a polgármesterek feladata a települések működtetése és fejlesztése, míg az országgyűlési képviselőké az országos érdekek képviselete, a törvényalkotás és a fejlesztési forrásokért végzett munka. Radnai saját honlapján ugyanakkor a választókerülettel való kapcsolattartást és a helyi közösségekkel való együttműködést is képviselői feladatai közé sorolja.
Nagy István ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a kistelepüléseken egészen más a polgármester szerepe, mint egy nagyvárosban: sok esetben ő a helyi közösség „mindenese”, akit a nap huszonnégy órájában megtalálnak az emberek problémáikkal. A volt agrárminiszter szerint ezért a polgármesterek illetményének befagyasztása és költségtérítésük megszüntetése is elsősorban a kisebb településeken okozhat feszültséget. Az Országgyűlés június végén elfogadta a polgármesteri illetmények befagyasztását, és megszüntette az addigi, az illetmény 15 százalékának megfelelő havi költségtérítést.
Húsz éve már volt hasonló vita a falvak jövőjéről
A mostani vita felidéz egy csaknem húsz évvel ezelőtti, nagy visszhangot kiváltó elképzelést is. Bauer Tamás, Bokros Lajos, Csillag István és Mihályi Péter 2006-ban az Élet és Irodalomban megjelent Utolsó esély című írásukban az önkormányzati rendszer radikális átalakítása mellett érveltek. A négy közgazdász szerint a mintegy 3200 települési önkormányzat helyett nagyjából 260, járási szintű alapegység is elegendő lenne.
A falvak sorsáról Mihályi Péter ennél is élesebben fogalmazott egy 2006-os Magyar Nemzet-kerekasztalban. Arról beszélt, hogy a kistelepülési iskolák, orvosi rendelők és posták fenntartásának nincs gazdasági racionalitása, az államnak pedig szerinte abba az irányba kellene ösztönöznie az embereket, hogy olyan településekre költözzenek, ahol megfelelő szolgáltatások érhetők el. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ennek következtében megszűnjenek-e a falvak, Mihályi igennel válaszolt, és „középkori hagyománynak” nevezte a falut, miközben a háromszáz főnél kisebb településeket életképtelennek minősítette.
A négy közgazdász 2006-os programját gyakran az akkori SZDSZ által képviselt államreform-gondolatokkal hozták összefüggésbe. Mihályi később az SZDSZ által delegált szakértőként vett részt a Gyurcsány-kormány Államreform Bizottságának munkájában, elsősorban az egészségügyi reform területén.
Nagy István: a falunak a politika középpontjában kell lennie
Nagy István mostani bejegyzésének központi állítása éppen ennek az ellenkezője. A volt agrárminiszter szerint a jobboldali, nemzeti vidékpolitika felfogásában „a vidék, a falu nem valaminek a pereme vagy a széle, hanem mindennek az alapja, a közepe”. Úgy véli, a kormány politikusainak többet kellene személyesen találkozniuk a településvezetőkkel. Bejegyzésében azt írta: ha Radnai Márk és a Tisza képviselői leülnének egy kávéra vagy teára a polgármesterekkel, közvetlenül szembesülhetnének a kisebb falvak problémáival.
Nagy István szerint a kampányban tett, falvak támogatásáról szóló ígéretek után most az a kérdés, milyen konkrét intézkedések következnek. A volt agrárminiszter úgy látja, hogy a kistelepülésekről érkező „segélykiáltások egyre hangosabbak”, és a következő időszakban válik világossá, milyen szerepet szán a kormány hosszabb távon a magyar falvaknak.
