Lemondott a magyar szuperhatóság elnöke is, részletesen elmagyarázta, miért döntött így

által Mate
Lemondott a magyar szuperhatóság elnöke is, részletesen elmagyarázta, miért döntött így

Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke

Dr. Nagy László benyújtotta lemondását a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöki tisztségéről. A döntés hátterében a szervezet jövőbeni működését érintő kormányzati tervek állnak.

Az elnök közleményében felidézte: az SZTFH-t az Országgyűlés 2021-ben azért hozta létre, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, szabályozott ágazatok számára stabil, kiszámítható és hatékony felügyeleti, valamint szabályozási környezetet biztosítson. A Hatóság megalakulásától kezdve elnökhelyettesként vett részt annak alapjainak letételében és az államigazgatás rendszerébe illeszkedő működési kereteinek kialakításában.

Dr. Nagy László 2024. május 4-i hatállyal kapott elnöki kinevezést. Mint írta, ezzel több mint 13 éves közszolgálati pályafutása legmegtisztelőbb és egyben legfelelősségteljesebb állomásához ért.

Eredményeket sorolt fel

A lemondó elnök kiemelte: az elmúlt öt évben munkatársaival együtt több mint 80 ezer ellenőrzést és vizsgálatot végeztek, 4000 engedélyt adtak ki, több mint 4200 esetben szabtak ki bírságot, és 122 rendeletet alkottak. A Hatóság által felügyelt piacok évente több mint 1000 milliárd forintnyi adó- és járulékbevételt generálnak.

A fiatalok védelmében több mint 10 ezer dohánybolti ellenőrzést végeztek, amelynek nyomán a fiatalkorúak jogellenes kiszolgálásával kapcsolatos jogsértések aránya a felére csökkent. A geotermikus energia területén új szabályozási kereteket és kutatási programot építettek ki, 2023 óta 95 kutatási engedélyt adtak ki, elindították a Nemzeti Feltárási Programot. A végrehajtói rendszer felügyeletében átláthatóbb ellenőrzést vezettek be, a kiberbiztonság területén pedig első auditciklusuk 2026-ban zárult le több mint 2000 vállalkozás részvételével.

Kormányzati átvilágítás és a lemondás indokai

Az elnök arról is írt: az új kormány megalakulását követően kapcsolatfelvételt kezdeményezett az érintett tárcavezetőkkel, de megkeresései nem vezettek érdemi eredményre. A Magyar Közlönyből értesült a Kormány 1277/2026. (VIII. 31.) számú határozatáról, amelyben a kormány felhívta az igazságügyi minisztert, hogy 2026. szeptember 30-ig készítsen jelentést az SZTFH megszüntetésének és feladatai kormány által irányított szervekhez telepítésének szabályozási megoldásairól.

A közlemény szerint a jelentés tartalmáról a munkatársakkal együtt a sajtóból értesültek, annak egyeztatására nem került sor. A jelentés értelmében 2027. január elsejétől megszűnne az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása, megfosztanák rendeletalkotási jogától, és kormány irányítása alá rendelt központi hivatalként működne tovább.

Dr. Nagy László indoklása szerint a megbízatása egy merőben más szervezeti keretrendszerre szólt, és meggyőződése, hogy a jövőbeni keretek között a vezetéssel járó feladatok felelősségteljes ellátása nem biztosítható megfelelően és hatékonyan. Hozzátette: elképzelhető, hogy személye akadálya az érdemi párbeszédnek, ezért kész levonni a megfelelő következtetést, és esélyt adni arra, hogy az SZTFH megkapja a működéséhez szükséges bizalmat.

A törvény által előírt 60 napos lemondási idő alatt feladatait ellátja, és rendelkezésre áll a hivatali megkeresések tekintetében. Köszönetet mondott munkatársainak és szakmai partnereinek.

Ezt is kedvelheted