Lemondhat a belga miniszterelnök, miután kudarcot vallottak a költségvetési tárgyalások
Bart De Wever belga miniszterelnök a királyi palotába érkezett, hogy felajánlja kormánya lemondását Fülöp királynak – jelentette a helyi sajtó. A lépést az előzte meg, hogy az éjszakába nyúló költségvetési egyeztetéseken sem sikerült megállapodásra jutni.
A kormányfő kabinetje szűkebb körével tárgyalt a költségvetésről, ám a megbeszélések eredmény nélkül zárultak. A kabinetnek 10 milliárd eurós megtakarításról kellene megállapodnia ahhoz, hogy az ország az uniós kiadási korlátokon belül maradjon.
Belgium költségvetési hiánya tavaly a bruttó hazai termék 5 százalékát tette ki, miközben az uniós szabályokban meghatározott referenciaérték 3 százalék. Az államadósság meghaladja a 735 milliárd eurót, ami a GDP több mint 110 százalékának felel meg. Ez jelentősen túllépi a 60 százalékos uniós referenciaértéket.
A költségvetési megállapodás elmaradása a helyi beszámolók szerint az állampapírpiacon is éreztette hatását: emelkedtek a belga államkötvények hozamai, ami megdrágíthatja az ország adósságának finanszírozását.
A kormány lemondása egyelőre nem tekinthető véglegesnek. Fülöp király elfogadhatja vagy elutasíthatja a miniszterelnök felajánlását, de döntését el is halaszthatja. A sikertelen költségvetési egyeztetések így kormányválsággal fenyegetnek, miközben az országnak jelentős hiánnyal és magas államadóssággal kell megküzdenie.
