Ókovács Szilveszter: Nem kérdeztek meg egyszer sem az átvilágítás során
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház menesztett főigazgatója Facebook-bejegyzésben bírálta az intézmény átvilágításának körülményeit. Azt írta, az eljárás során egyszer sem kérdezték meg, és a jelentést sem ismerhette meg.
„Nem ismerhettem meg az Operáról nyár óta kapargatott jelentést. Nem kérdeztek meg egyszer sem az »átvilágítás« során” – fogalmazott posztjában.
A bejegyzésben így folytatta: „Nem találkozott egyszer sem a párbeszéd, az élhető és emberséges Magyarország kulturális minisztere és államtitkára a legnagyobb intézményének vezetőjével, velem. Nem fogadták hívásaimat, nem válaszoltak üzeneteinkre, leveleinkre. Nem látták az előadásainkat.”
A menesztett főigazgató hozzátette, a többit hétfő este elmondja a Hír TV-n és az ATV-n is. „Köszönöm a bizalmat – Önöknek és a Kollégáimnak. A ma esti Rekviem második felére mindenképp szeretnék odaérni, még működni fog a belépőkártyám” – írta.
Korábban arról számoltunk be, hogy a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát. Nagy Ervin közölte, hogy a Magyar Állami Operaház átvilágítása a vezetői juttatások, a szerződések és a gazdálkodás területén is hiányosságokat tárt fel.
