Benyújtották a 2027-es költségvetés tervezetét a parlamentnek
Péntek késő éjszaka hivatalosan is benyújtotta az Országgyűlésnek a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot a Pénzügyminisztérium. A dokumentum a parlament honlapján jelent meg, hetekkel azt követően, hogy a miniszterelnök a plenáris ülésen felvázolta a kormány prioritásait. A kormányfő „az igazságosság és a fejlődés költségvetésének” nevezte a büdzsét, amely szakítani kíván az előző kormány gyakorlatával. Ennek nulladik lépéseként nem tavasszal, hanem ősszel nyújtották be a tervezetet. A költségvetés indoklása szerint 2027 az ország újjáépítésének első teljes éve.
Két alapelv: igazságosság és fejlődés
A büdzsé két alapelvre épül. Az igazságosság jegyében a közös terhekből mindenki teherbíró képességének arányában veszi ki a részét, a közös forrásokból pedig elsőként azok részesülnek, akiket az elmúlt években méltatlanul elhagytak. A fejlődés elve szerint újraindul a gazdasági növekedés, és helyreáll a közpénzügyek egyensúlya. A dokumentum szerint a fejlődés növeli azt, ami elosztható, az igazságosság pedig mindenkinek esélyt ad arra, hogy részesüljön a fejlődés eredményeiből.
Makroszámok és a büdzsé két oldala
A kormány 2,4 százalékos GDP-bővüléssel és 3 százalékos éves átlagos inflációval számol. A költségvetési hiány az idei 7,5 százalék után eredményszemléletben 4,9 százalékra, pénzforgalmi szemléletben 5,2 százalékra csökkenhet. A bevételi előirányzat 42 484 milliárd forintot, a kiadási előirányzat 47 587 milliárd forintot tartalmaz. A GDP jövőre 97 716 milliárd forintra emelkedhet, az államadósság pedig a GDP 77,2 százalékára csökkenhet a 2026 végére tervezett 77,5 százalékról.
Egészségügy és oktatás
Az Egészségbiztosítási Alap a 2026-os 4945 milliárd forint után 2027-ben 5686 milliárd forintot kap. A fekvőbeteg-szakellátásra az előző kabinet 762 milliárdot szánt, az új kormány 836 milliárdot tervez. Csecsemőgondozási díjra és táppénzre a 2026-os 181–281 milliárd után 189–286 milliárd forintot irányoz elő a javaslat. Az oktatás fejezetére a 2026-os módosítás nyomán 2966 milliárd forint szerepelt, ez most 3224 milliárd forintra nő.
Családtámogatások és béremelések
A családi pótlékra a jövő évi büdzsé 655 milliárd forintot szán, szemben az idei 325 milliárddal. A kormány a közszférában nagyobb béremeléseket jelentett be: az egészségügyi szakdolgozóknak 15, a pedagógusoknak 5,5, a szociális dolgozóknak 15, a rendvédelemben 15, a kulturális dolgozóknak 10,7, az igazságszolgáltatásban 15 százalékos emelést tervez. A babaváró támogatásra fordított állami támogatások 274 milliárdról 212 milliárdra csökkennek, a munkáshitel az idei 32 milliárdról 14 milliárdra feleződik, a lakástámogatásokra pedig az idei 414 milliárd helyett 310 milliárdot szán a kabinet.
Nyugdíjak és rezsicsökkentés
A nyugdíjasok 2027 januárjában 3 százalékos, az inflációval megegyező emelést kapnak. Csak öregségi nyugdíjakra 5695 milliárdot tervez kifizetni a Magyar Államkincstár, szemben az idei 5281 milliárd forinttal. A nyugdíjminimum a jelenlegi 28 500 forintról 120 ezer forintra emelkedik, emellett sávosan nőnek az alacsony összegű nyugdíjak; a pénzügyminiszter szerint ez összesen 700 ezer ember mindennapjain könnyít, 123 milliárd forint kiadással. A rezsicsökkentés kiadása a 2026-os 792,5 milliárd forintról 1165 milliárdra ugrott az elszálló energiaárak miatt.
Bevételi oldal
A büdzsé továbbra is az áfabefizetésekre támaszkodik: míg 2026-ban 8793 milliárd forinttal tervezték a költségvetést, a 2027-es javaslat erre nagyobb összeget tartalmaz. A személyijövedelemadó-befizetéseknél a 2026-os előirányzat 4837 milliárd forint volt.
